Márciusban történt
A hónap első felét ugyan a szürkeség és a tavasz hiánya feletti bánkódás okozta konstans nyígással töltöttem, de azért most, hogy visszapörgettem a telefonom galériájában az elejére, egészen sok dolog történt:
- voltam ásványkiállításon, ami nálunk családi hagyomány
- farsangi bálban voltam, ami egészen élvezhető is volt, bár nem öltöztünk be semminek
- megláttam és megörökítettem az (általam látott) első 2018-as szivárványt
- voltunk cseppkőbarlangban, felmásztunk egy kilátóba
- színházbejáráson voltam, ahol az öltözőktől kezdve a színpad mögötti szűk járatokon át mindent megmutattak
- Bizsuval megejtettük az idei év első nagy frizbizését, és nyakig sárosak lettünk
Igyekszem tartani magam ahhoz, hogy a monoton hétköznapokból kitörjek egy-egy programmal, legjobb barátnőmmel ezért is döntöttük el, hogy a színházas programra regisztrálunk. Ugyan csak szűk másfél óra volt, mégis napokra feltöltött az élmény. Következő hónapban talán sikerül majd eljutunk valami nagyon sznob kiállítás megnyitóra, ahonnan nagyon ki fogunk lógni, és mégis maradunk - ez az aktuális tervünk.
Jót tettek a monotonitás ellen az apróbb, spontán programok is: kollégámmal vásárolgatás munka után, vagy egy gyors ebéd, mielőtt rohanunk tovább a dolgunkra (igyekszünk kihozni a város adta lehetőségekből a maximumot); könyvtárazás (még mindig úgy hiszem, hogy alig jár oda valaki, ezért tudok jobbnál jobb kötetekkel hazatérni); vagy egy egyszerű rövid hazalátogatás.
A hónap során rájöttem, hogy a testvérem valójában nem csak hozzátartozó, hanem barátnő is, és ehhez el kellett költöznöm, hogy kiderüljön. Alapvetően úgy látom, hogy én a családtagjaimmal talán a szokásosnál jobban kijövök. Van messengeren egy csoportos beszélgetésünk, ahová valami apróság minden nap kerül, de tesómmal ezen kívül is rendszeresen írunk egymásnak, valamint telefonálni is szoktunk. Néha felmerül bennem, hogy ez mennyire normális, vagy jobban le kéne válni a szüleimről, de úgy vagyok vele, hogy szívesen megosztom velük az életem kisebb-nagyobb történéseit. Azonban már ha hazajövök - ahogyan most is - , úgy érzem, hogy nem tartozom teljesen ide. Nekem valahogy az a normális, hogy Z.-vel vagyok, fel sem tűnik, hogy ez lehetne másképp is, olyan nyugalomban és békességben vagyunk, megtaláltam mellette a helyemet. Remélem következő hónapban már egy kutyus is természetes lesz nálunk, bár igyekszem visszafogni magam, mert már a kelleténél így is jobban beleéltem magam a dolgokba, holott nem sok okom volt rá.
És most jutottunk el ahhoz a kínos ponthoz, ahol össze kéne foglalnom, mennyivel vagyok előrébb/több/jobb, a hónap elejéhez képest. Nos... sikerült néhány kilóval gyarapodnom, ám ez nem az a fajta több, amire büszke lennék, ellenben riasztó jel, amivel foglalkoznom kell a közeljövőben. Az igazság az, hogy elég sok stressz ért, valamint ér jelenleg is, és kezdem tapasztalni, hogy én sem fiatalodom, és a szervezetem egyre nehezebben viseli ezt az egészet az alapvetően is megterhelő munka mellett. Ezek olyan dolgok, amikről már csak akkor fogok írni, ha lezárulnak, de az elkövetkezendő egy hét elég durva lesz.
Inkább úgy mondanám, hogy olyan tipikus, átlagos ember vagyok: haladok is, meg nem is, teljesítem is a céljaimat, meg nem is, néha kevésbé elegánsan, máskor kifejezetten esetlenül, de az a kevéske, amire jutottam, az enyém, és ami azt illeti, én egészen büszke is vagyok rá.
Szakmám terén is látok fejlődést, ami mumus-diagnózis volt (nyaki eredetű, felső végtagba sugárzó zsibbadás), már nem is annyira az, mert két esetben is effektíven tudtam kezelni a dolgot - ez kicsit zsákbamacska tünetegyüttes, mert vagy reagál a gyakorlatokra, nyújtásokra, lazításra, vagy nem. És ha nem, akkor pedig találgatni, hogy miért nem, és merre kell indulni. Ha pedig még minden jól is megy, a zsibbadás az, ami a legkésőbb kezd el múlni, akkor is csak egy hangyalábujjnyi mértékben enyhül, szóval ez amolyan pályakezdőszivató kórkép. Nade ezzel nagy kő esett le a szívemről, mert eddig kicsit bajban voltam, amikor ilyen diagnózissal érkezett valaki. Tapasztalom továbbá magamon azt is, határozottabb, "rutinosabb" (ha lehet egy év munkatapasztalat alatt ilyen szót használni egyáltalán) vagyok, és meg is van, milyen területen szeretnék több tapasztalatot gyűjteni, a következő hónapban erre fekszem rá.
Egyébként a márciust szintentartásnak érzem: épp annyit tettem, amivel az esetleges hanyatlást megelőzem, de tulajdonképpen sokkal előrébb nem kerültem. Azok tükrében viszont, amik voltak/vannak, igazából én elégedett vagyok ezzel.