Májusban történt
June 1, 2018 at 5:21 pm,
No comments
Már meg sem lepődöm: tegnap újabb hónapot zártunk le, holott kristálytisztán emlékszem, hogy még csak a minap volt elseje. Eseménydús, pihenésben szegény ám stresszben gazdag harmincegy nap áll a hátam mögött, ami ugyan hozott néhány hullámvölgyet, tartogatott számtalan boldog pillanatot is. És, ami talán a legfontosabb: gazdagabban távozom belőle, mint ahogyan beletoppantam.
Munkahelyen erőteljesen túlteljesítettem a hónapot. Egyrészt a szabadságolások miatt volt nekem a legtöbb betegem, másrészt pedig rossz szokásom időpontadáskor a „nem gond, megoldom majd valahogy, befér még ő is arra az időpontra” és a „persze, jöjjön nyugodtan, szorítunk helyet a naptárban” mondatok túlzóan gyakori ismételgetése. Azért egy időponton három-négy különböző diagnózissal zsonglőrködni szellemi és fizikai kihívás egyaránt, arról nem beszélve, hogy rácsúsznak a betegek egymás időpontjaira, mert picit tovább húzom a tornát. Mert „csak” még egy nyaklazítás/egy gyors nyújtás/eszembe jutott egy tök jó gyakorlat, próbáljuk már ki.
Ennek eredménye viszont az, hogy ugrásszerűen növekedett a hatékonyságom. Most már nem az jelenti a problémát, hogy kitöltsem a rendelkezésre álló időt akármilyen gyakorlatokkal, hanem azt kell átgondolni, melyek a legjobbak, és azt milyen kombinációban sűrítsem bele, hogy a leghatékonyabb legyen.
Most már, ha egy beteg mondja, hogy rengeteget használt a torna, és jobban van, nem bukik elő belőlem egy hitetlenkedő „tényleg?”, hanem tudom, hogy melyik gyakorlat, melyik módszer milyen hatással lesz, és csupán a várt eredményt kapom. Persze, az öröm és sikerélmény minden esetben ugyanolyan, csak most már elhiszem, hogy képes vagyok jól dolgozni. Mindig mondogatom, hogy iszonyat jó helyre sikerült kerülnöm, de tényleg így is van. Rengeteget hajtok és gürcölök, de igazán jó szakemberré válhatok majd. Nekem pedig ez a célom.
Kétszer túráztam a hónapban, már említettem, hogy mennyire rajongok ezen alkalmakért, de utólag visszagondolva csodaszép helyeken jártam, és jó élményként marad meg bennem.
A sok pörgés miatt belekerültem, egy olyan lendületbe, amit nem nagyon tudok megtörni. Ennek előnye, hogy állandó rend és tisztaság van a lakásban, és folyamatosan csinálok itthon is valamit, haladok szépen mindennel. Hátránya viszont, hogy nem tudok kikapcsolni, nem tudok aktívan pihenni, és nem is nagyon találom a helyemet, ha pihennem kellene. Ám legriasztóbb hátránya az, hogy farkaséhséggel reagál a testem a növekedett terhelésre, és ezt még egy masszív raktározással önti nyakon. Alig eszem, ha eszem, az általában nem megfelelő kaja, és ráadásul ennek minden egyes grammját el is raktározom. Tényleg erőn felül próbálkoztam azzal, hogy összeírtam a heti kajámat, bevásároltam, főztem is, de mindig közbejött valami. Mindig volt egy délután, amikor annyira nem volt erőm (pláne a fulladós időszakban), hogy inkább nem ettem délután.
Igyekszem ezen változtatni, és újra és újra próbálkozni, átnézni az étkezésemet, helyére rántani az agyamat, ha kibúvót keresek. Mert az igazság az, hogy ezeknek a raktározásoknak nagy hátulütője, hogy egész nap állok, mozgok, guggolok, felállok, és ha az ízületeimen nagyobb súly van, akkor pusztán idő kérdése, és panaszkodni fog valamelyik. Esetemben ez a térd, egyre kevésbé tetszik már neki, hogy a megszokottnál több súlyt kell tartania. Úgyhogy mondjuk úgy, hogy életbevágó prioritás lett az étkezés és a testsúly rendezése.
Z.-vel még mindig rendkívül keveset találkozom, de tényleg, szinte csak napközben messengeren, illetve késő éjjel tudunk beszélni, amikor hazaér. Mostanában valahogy úgy jött ki, hogy szabadnapja alig volt, ezért most ez a helyzet is újdonság számunkra, és szerintem egészen jól viseljük. Egyébként a hónap közepén lettünk két évesek, és álomszép csokrot kaptam, illetve kicsit később étterembe mentünk, sétáltunk, moziztunk. Amikor együtt vagyunk, megpróbáljuk értelmesen eltölteni az időt. De, még ennyi idő távlatából is azt mondom, hogy értelmetlen lenne nélküle az élet. Két hónapon át terveztük, hogy veszünk az erkélyre kinti széket és asztalt, hogy majd onnan fogunk esténként csillagokat nézni, vacsizni, beszélgetni, borozni. Amíg nem tudtuk összehozni, egyszerűen csak kivittük a dohányzóasztalt, párnákon ültünk, és május legkedvesebb emlékévé vált ez számomra.
Limonádé egyre normálisabb, komolyabb, és egyre inkább az életünk részévé válik. Még mindig bújik, folyamatosan ölelgetni kell, vagy ő ölelget minket. Ilyen kutyával még nem találkoztam, a legtöbb egy idő után megelégeli a szeretgetést, neki viszont mindig csak egyre több kell. Jól alkalmazkodik, májusi sikerünk, hogy megtanítottam egyedül szállítani az autóban, így tényleg akárhová el tudom vinni. Összeszoktattuk Bizsuval is, és bár örök barátok nem lesznek, elvannak szépen egymás mellett.
Lelkileg sikerült helyrerázódnom, célokat találni, haladni, jól érezni magamat, és egy egyszerű, egyedül töltött hétköznap estéből is különlegeset varázsolni, mintha csak egy nyaraláson lennék. Sőt, azt hiszem, ez lesz az új tehetségem. Annyira nincs időm, hogy nagyon megadom a módját annak, ha pihenek. És meglepő, hogy ez milyen eredményességgel tölt fel engem. Összességében jól kijöttem a májussal. Amennyire megnehezítette az életemet, annyit adott is, úgyhogy nem panaszkodom.